de_DEen_GB

Rain Man (1988) (Esőember)

Rain Man (1988) (Esőember)

Charlie: „Ezt a kocsit sosem felejtem el. Egyszer vezettem. 1949-es Buick Roadmaster. Mindössze 8000-et gyártottak belőle…soros nyolc hengeres….az előző évben vezették be a Dynaflow váltókat…megőrültem érte…“

Charlie Babbitt, a csupán pénzköltésben jeleskedő aranyifjú csalódottan veszi tudomásul, hogy édesapjától nem örökölt mást, mint néhány rózsabokrot, meg egy majd 40 éves kocsimatuzsálemet. Hamarosan még egy keserű meglepetés éri – kiderül, hogy van egy bátyja, aki a hagyaték mintegy hárommillió dollárnyi részét kapja. Charlie egy intézetben talál rá az Raymondra, s magával viszi őt, annak reményében, hogy megszerezheti a bátyja számára értéktelen vagyont. Mármint a pénzt. Hiszen az autó autista bátyja számára óriási értékkel bír.

Ennek a 4 Oscar díjas mozinak az igazi főszereplője – a két színész óriás mellett – az autó. Emiatt romlik meg Charlie kapcsolata az apjával (jogsi nélkül ellopja), aki aztán a szívtelen viselkedését (fia kitagadását) másik fiával próbálja jóvá tenni, hagyja vezetni szombatonkén, az intézet udvarán:

Charlie: „Ismeri ezt a kocsit?”
Raymond: „Naná, hogy ismerem”
Charlie: „Honnan ismeri?”
Raymond: „Buick, Roadmaster, soros 8 hengeres, Fireball 8-as, 8.095-öt gyártottak belőle….a papám megengedi, hogy vezessem…de nem hétfőn…az biztos, hogy nem hétfőn…”

A Roadmaster 5. generációja (1936-tól 1958-ig , majd 91-96-ig gyártották) a világháború utáni első új designja a márkának. Mivel a Roadmaster volt a Buick zászlóshajója, a mérnökök igyekeztek minden modern technikai felszerelést belezsúfolni a modellbe. Így kapta többek között a Roadmaster a Dynaflow váltót, amely korának egyik legmodernebb automata sebességváltója volt. A Fireball 8 névre hallgató soros 8 hengeres motor nem volt ugyan újdonság (1931 óta gyártották), a GM sokat remélt még ebben az időben tőle. Aztán eljött a V8-as erőgépek ideje…

Közzétéve: 2017-09-17 | Kategória: Movie cars