Six-pack, Hemi, Richard Petty,Hemi Under Glass, General Lee. Akinek ezek a fogalmak mondanak valamit, az biztosan megtörli a szemeit a Dodge Charger név hallatán, pedig az első nekifutásra a típus nem volt valami sikeres.
Az első generáció (1966-67) gyakorlatilag a Coronet fasback verziója volt, kicsit felcicomázva. A motorok listája mai szemmel nézve maga a Kánaán: a legkisebb a 318-as volt (5.2l 230Le)és tartott egészen a 426-os Hemiig (7l, 425Le). De hiába volt az opciós lista nagyon hosszú, hiába olyan designelemek, mint a végigfutó hátsó lámpatestek, a rejtett fényszórók, hiába a sportsikerek (David Pearson), és feltűnő reklámfogások (Hemi Under Glass) már a második évben felére estek az eladások.
1966 Dodge Charger
Hemi Under Glass
Aztán a Chrysler a lovak közé csapott… ’68-ban megjelent a Charger második generációja (1968-70), az akkoriban divatos coke-bottle design-nal, ami azonnal meghozta a sikert (90.000 eladott darab egyetlen év alatt), és ezzel egy új legenda született. A motoropciók maradtak a régiek (valljuk be: a 426-os Heminél akkoriban nem nagyon volt feljebb). Ez az a típus, amelyiken megjelent az R/T embléma (Road/Track, a 440 Magnummal, vagy 426 Hemivel szerelt autók sajátja). Két fontos típusról ejtsünk még szót: Charger 500,és a Daytona. Az előbbi a Ford Talladega mintája alapján készült karosszériaforma volt (előretolt hűtőrács, a kaszni vonalait folytató hátsó szélvédő), ami sokkal áramvonalasabb volt az eredetinél. A Charger Daytona szintén az áramvonal irányába mozdult, de sokkal extrémebb módon egy üvegszálból készült hegyes orr-toldattal, és egy közel 1 m magas hátsó légterelővel. Ez utóbbi autó volt az, amelyik a Chrysler michigani tesztpályáján 330km/h-s sebességet ért el, ami azért érdekes, mert ezt az autót akkoriban bárki megvásárolhatta! A típusok elnevezéséből is látszik, hogy mindkettejük a versenypályára született, ahol gyakorlatilag taroltak is.
1968 Dodge Charger RT 426 HEMI
1969 Dodge Charger 500
1969 Dodge Charger Daytona
A harmadik generáció (1971-74) már nem élhette meg azt a felhőtlen fejlődést mint az elődje. A ’70-es évek elején ismert okok miatt beszüntették a 426-os Hemi forgalmazását, igy ’71 szeptemberétől egy 280 lóerős 440-es lett a legerősebb motoropció. Ez a visszafejlődés ugyanakkor nem akadályozta a sportsikereket (Richard Petty 25 versenygyőzelmet szerzett ezzel a típussal, és úgy nyilatkozott, hogy pályafutásának legjobb autója volt). A karosszériaforma még mindig a vonzó kólásüveg-ívre alapoz, rengeteg opcióval.
1971 Dodge Charger Super Bee 440 Sixpack
A negyedik generáció (1976-78) már az agónia fejezete. Gyakorlatilag egy kicsit átrajzolt Cordobáról beszélünk. Miután a kockaforma nem igazán felelt meg a pályák tempójának, a Chrysler külön engedéllyel használhatta a régi karosszériáját, így ez a típus versenyeredményekkel sem büszkélkedhet. Kicsit igazságtalanul felejtettük el szegényt, pedig mai szemmel nézve még esztétikusnak mondható (főleg egy opcióként rendelhető T-toppal), valamint a 400-as big block csak a 426-os Hemi Elephanthoz képest szerény. A modell ’78-as kifutása után utód nélkül megszűnt.
1976 Dodge Charger
Az ötödik (1981-87) generációt fedje inkább a feledés jótékony homálya!
A hatodik (2006-10) és hetedik (2011-) generáció pedig már egy másik fejezet. Egyrészről négyajtós karosszériáról beszélünk, ami egyesek szerint szentségtörés (ajánlom figyelmükbe az ötödik generációt J), Másrészről viszont az új muscle car éra minden szépségét nyújtja – említsük csak az új 707 LE-s Hellcat-et.
2006 Dodge Charger
2017 Dodge Charger SRT Hellcat